A szarvasmarhák által a légkörbe juttatott metán és szén-dioxid komolyan hozzájárul a globális klímaváltozáshoz. A tudósok azt javasolják, hogy szelektálnunk kellene a kevésbé „szeles” egyedekre, míg az agrárpolitikusok szerint a nemesítés helyett egyszerűbb megoldás, ha a vörös húsok megadóztatásával szorítják vissza a fogyasztást.

A klímaváltozás körüli viták már mindenkinek a könyökén jönnek ki, de kétségtelen, hogy a mezőgazdaságban dolgozók nap mint nap érzik ennek kedvezőtlen hatásait. Az emberi tevékenység mellett a globális felmelegedés a Földön tenyésztett 1 milliárd szarvasmarha által kibocsátott gázoknak is „köszönhető”, amely valóban számottevő mérték.

A kutatók egyre inkább hajlanak arra, hogy a jószágokat ebből a szempontból kiindulva (is) próbálják nemesíteni, vagyis azokat az egyedeket részesítenék előnyben, amelyek kevesebb metánt és szén-dioxidot „termelnek” a táplálkozásuk, emésztésük során. A probléma nem kicsi, hiszen egyedül az USA-ban több millió tonna üvegházhatású gáz kerül a légkörbe évente a szarvasmarha-telepekről.

Az ENSZ szerint a klímakatasztrófa elkerülése érdekében az emberiségnek csökkentenie kellene a húsfogyasztását, illetve át kellene teljesen térnie a precíziós gazdálkodásra, a talajok robotok általi művelésére, valamint – egyebek mellett – az olyan szarvasmarhák tenyésztésére, amelyek kevésbé terhelik a környezetet. Ami az utóbbit illeti, a kutatók a jószágok farára szerelt zsákokban összegyűjtött gázokra alapozva jöttek rá arra, hogy ebben a tekintetben jelentős különbségek mutatkoznak az egyedek között.

Alighanem jelentősen csökkenthető lenne a kibocsátás azzal is, ha a szarvasmarhák takarmányozásán radikálisan változtatnának. A legeltetéses állattartás például 40 százalékkal lenne képes mérsékelni a gáztermelést, de a magasabb csersavtartalom is jótékony hatással bír, ez ugyanis visszafogja a tehenek gyomrában lévő baktériumok aktivitását.

A megszokás és az érdekek ütközése ugyanakkor most is a haladás útjába állhat. A britek már most arra hivatkoznak, hogy ők szívesen átállnának a környezetkímélőbb módszerekre, ám attól még például Argentínában vagy Brazíliában továbbra is fennmaradnának a klímaváltozást gyorsító termelési módok. A „zöldüléssel” csak a brit gazdák profitja csökkenne, ezért a szigetországi agrárpolitikusok inkább azt szorgalmazzák, hogy a farmokon, valamint a feldolgozás, az értékesítés és a fogyasztás területén jellemző pocséklást próbálják visszaszorítani. A vörös húsokra kivetendő adót jobb ötletnek tartják, és amíg ez így van, addig a „szelesebb” teheneknek sem kell attól tartaniuk, hogy a tudósok kiszelektálják őket.