Képtelenség egész Magyarországot öntözni
2017. október 16. írta: Szántó Vető

Képtelenség egész Magyarországot öntözni

Évente 20 millió, percenként 23 hektár termékeny terület tűnik el Földünkön az aszály és sivatagosodás következtében. Az öntözésfejlesztés Magyarországon is egyre sürgetőbb kérdés, már csak azért is, mert általa 20–40 százalékos pluszbevételt érhetnének el a gazdálkodók. Tévhit azonban, hogy nálunk bárhol, bármekkora terület öntözhető. A felső korlát 800 ezer hektár környékén van, de már a felének is örülnénk.

 

A magyarországi növénytermesztés termésbiztonságának növelése, a termésátlagok emelése és az évről évre jellemző termésingadozások csökkentése szakértők véleménye szerint nagyban függ az öntözésfejlesztéstől. Jelenleg 200 ezer hektárnyi szántóterület van idehaza öntözésre berendezve, ám ennek legfeljebb a felét használják rendszeresen. A közelmúltban ért véget egy hároméves magyarországi kutatás, amelyben háromféle minősített területet, gyenge, közepes és jó termőhelyi adottságú földeket vizsgáltak a vízkijuttatás, vízfelvétel szempontjából. Azt az eredményt kapták, hogy jó termőhelyi adottságok között szinte minden esetben megéri az öntözés, a közepesnél ez viszont már nagyban függ a termesztéstechnológiától, tehát attól, mit és hogyan termesztenek.

ontozes_1.jpg

A rendszeres öntözés ma égetőbb szükséglet, mint akár néhány évtizede volt, ám – a közhiedelemmel ellentétben – Magyarországon sem alkalmas erre minden mezőgazdasági terület. Amikor a régi öntözőrendszerek kiépültek, akkor még nagy állami gazdaságok működtek idehaza, kvázi a nagybirtok volt jellemző. Mivel az öntözésfejlesztés jelentős beruházást igényel, így minél nagyobb tagosítást valósítottak meg (vagyis minél kiterjedtebb egybefüggő területet tudtak bevonni), annál gazdaságosabb volt az öntözés. Mára azonban a helyzet megváltozott, a birtokszerkezet módosulásával nem biztos, hogy az egyes területeken ugyanolyan gazdálkodást folytatnak, mint korábban, illetve szeretnének-e egyáltalán öntözni. A rendszer kiépítése ugyanis nem lett olcsóbb, ezért a kisgazdaságok számára sok esetben megfinanszírozhatatlan.

Magyarország ugyan sok tekintetben a vizek országa, de mégsem alakítható ki bárhol öntözőrendszer. Az öntözhető területek 73 százaléka az Alföldön található, 23 százaléka a Dunántúlon. A folyókhoz közeli térségekben valóban van víz, de azoktól távolodva már egyre kevesebb. Ráadásul a talajok vízmegtartó, víztározó képessége is igen eltérő. Léteznek olyan földek is, ahol a területhasználatot nem öntözéses gazdálkodással kell biztosítani. A művelési ágakat, a földhasználatot a táji adottságokhoz kell igazítani. Az állam manapság nem igazán tud beleszólni, hogy egy adott területen mit termeljen a gazda, a fordítottja viszont annál gyakoribb: a termelők eldöntik, számukra mi volna a leginkább kifizetődő, és ahhoz várják az állami segítséget, a feltételek megteremtését, még ha ez sok esetben teljesíthetetlen is.

Az öntözés döntően (90 százalék feletti arányban) szántóterületen zajlik idehaza, és csak alig 10 százalék jut a gyümölcs, szőlő és gyepterületek részére. Problémát jelent már nálunk is a klímaváltozás, a téli csapadék például hó helyett eső formájában jelentkezik, megváltozik a beszivárgás üteme, ugyanakkor a talaj víztartó képessége talajfüggő és korlátozott. Ha az eső intenzitása és mennyisége többszöröse a talaj vízelnyelő képességének, a különbség a felszínen elfolyik, vagy belvíz formájában tartósan a mezőgazdasági területen marad. A klímaváltozás hatása abban is érezhető, hogy változik a csapadék időbeni és térbeli eloszlása is, egyre gyakoribbak a heves záporok, a belvizes és aszályos időszakok.

Magyarország 5,3 millió hektár mezőgazdasági szántóterületéből rendszeresen 100 ezer hektárt (alig 2 százalékot) öntözünk, bár potenciálisan máris 350–400 ezerre volna lehetőség. Ideális esetben évi 50 ezer hektárral növelhetjük az öntözött területek nagyságát. A korábban megépült öntözőfürtök rekonstrukciójával például rögtön összejönne 67 ezer hektár, míg a meglévő rendszerekhez kapcsolódóan további 84 ezer hektárt lehetne bevonni az öntözésbe, vagyis egy bővítési, rekonstrukciós programmal máris összesen 150 ezer hektárnyi területnél tarthatnánk – mondják a szakértők.

Nagyobb beruházásokkal, tározás-fejlesztéssel, és természetesen az egybefüggően öntözhető területek növelésével akár 800 ezer hektárig is növelhető lenne a hazai öntözött területek mérete. A nyolcvanas évek végén ezt egy akadémiai vizsgálat állapította meg, bár nem volt egyértelműen hozzárendelve a vízszolgáltatási, természetvédelmi, környezetvédelmi, talajvédelmi háttér, és nem voltak több szempontot együttesen vizsgáló kutatások sem. Fontos kiemelni, hogy egy termőhely nemcsak vízgazdálkodási szempontból öntözhető vagy nem öntözhető, sokszor talajvédelmi, talajtani, környezet- és természetvédelmi akadályai vannak az öntözéses gazdálkodás bevezetésének.

Általában a víz felől közelítik meg az öntözés-fejlesztés kérdését, ami természetesen fontos, de sokszor a talaj alkalmassága vagy alkalmatlansága sokkal jelentősebb befolyásoló tényező lehet. Az öntözéses gazdálkodás ezen túlmenően speciális agrotechnikai beavatkozásokat is feltételez, továbbá meglehetősen tőkeigényes, hosszú megtérülési idejű beruházás, amelynek gazdaságosságát minden esetben alaposan meg kell vizsgálni. Az öntözésfejlesztésben előrelépés akkor történhet, ha a feladatokban összehangolt koordináció és együttműködés alakul ki. A helyi érdekeltségű művek egységes kezelése, az uniós pénzforrások igénybevétele céljából helyi szerveződések létrehozása szükséges a gazdálkodók, önkormányzatok, nemzeti parkok, ipari létesítmények bevonásával.

(Fotó: MTI)

A bejegyzés trackback címe:

https://szantoveto.blog.hu/api/trackback/id/tr6912993402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2017.11.13. 09:49:10

Csak a mai ország területén kb 20000 km2 terület volt öntözve az árpád-korban. A mai árterek. A Tóközben ásta ki Takács Károly régész. A sűrű árok és csatorna rendszer I.sz. 900-1250 között működött, tucatnyi halastóval, ott ahol ma egy halastó sincs.

Árpád-kori vízgazdálkodásunk a mait alázta. A mainál hússzor, de inkább ötvenszer sűrűbb és az árterek szintje fölé kiemelt csatorna hálózattal juttatták ki az árt, annak a a terére.

Az ártérre!

És ugyanazzal az árokrendszerrel vezették ki az esetleges csapadék többletet. Ma átemelőket alkalmazunk erre a célra, ennek ellenére sok a belvíz!

A mesterséges középső szintes fenekű csatornák fenékszintje valahol a középvízinél, vagy kissé alatta lehetett.

Történelmi toposz a KM-e árpád-kori élelem, hal, vad, gyümölcs bősége. Csak ezt a bőséget a természet (hatalmas nagy lapos feltöltődő ártereink és szélsőséges vízjárású folyóink) és a korai köznépi magyarság agro- és vízgazdálkodás technológiai ismereteinek (és grandiózus földmunkájának) együttese eredményezte.

Árpád hont foglaló, szerintük visszajövő magyarjai ehhez vajmi keveset tettek (semmit). Az árokrendszer kiásásához nagyságrendileg és minimum 10 ezer embernek 100 évi munkájára volt szükség. Ez a sűrű árok-csatorna rendszer a 900-as évek elején már működött! Nem kizárt korábbi, vagy jóval korábbi kezdete sem, ahogy a nyilván magyarul beszélő köznép is itt kellett hogy legyen már korábban is, igaz ez utóbbi észrevételem már a sajátom. Hiszen nekünk gyöttment szittyának kell lennünk, akik mindent a fejlett Eu-tól tanultak meg, hát ahogy a szeretetet, úgy a csatornázást, a halastavakat sem a papoktól tanultuk.

Mindezt tudhatnánk (a vízügy is tudhatná), ha olvasnánk Takács Károly régész kutatásainak az eredményét:

www.origo.hu/kornyezet/20130528-ontozes-mezogazdasag-arpad-kori-csatornarendszer-halasto-legelo-ret-kozepkor.html

epa.oszk.hu/00400/00414/00001/pdf/takacskaroly.pdf

A vagy harminc éve rekonstruált ártéri vagy fokgazdálkodás ennek a grandiózus rendszernek a török háborúk időszakában leromlott - elfajzott maradványa volt csupán. :-(

Tanulni az okosabbtól nem szégyen és ha történetesen ők az eleink voltak, az csak külön öröm. :-)

Amit a reformkortól kezdve vízgazdálkodás címen művelünk az az állandó csapadék többletű országok lejtős csatornázásának az ész nélküli átvétele. Ugyanis a KM-e csapadéka szélsőségesen változó. Ezért amikor belvizes időszak volt, akkor a sziket kimosattuk és elfolyattuk.