Fittek és isznak – Ilyen az átlagos gazda?
2018. november 19. írta: Szántó Vető

Fittek és isznak – Ilyen az átlagos gazda?

Alaposan megviseli a gazdákat a folyamatos munka, a stresszes életmód és a kevés alvás – erre a nem túl meglepő következtetésre jutott a Farmers Weekly felmérése. Aki a mezőgazdaságból él, annak kétszer olyan hosszú egy munkanapja, a családi-baráti kapcsolatait pedig elhanyagolja.

 

A közelmúltban készített felmérés a brit gazdák és családtagjaik körében készült, de alighanem az egész mezőgazdasági társadalomra érvényes konklúziókat lehet belőle levonni. Egy átlagos gazda a szigetországban 65 órát dolgozik hetente, ami messze több a 37 órás brit átlagnál. A „sztahanovisták” akár 100 órát is a földjük, állataik közelében töltenek, és legfeljebb a nagyobb ünnepeken hajlandóak kikapcsolni.

fitt_gazdak.jpg

Tudjuk, hogy a mezőgazdálkodás nem munka, hanem életforma, ám ekkor sem lenne szabad mindent feláldoznia érte az egyénnek. A felmérésben részt vevő több mint 700 brit farmert idén augusztus-szeptember folyamán, vagyis a betakarítási munkák tetőzésekor kérdezték meg szokásaikról. A legtöbben a stresszt, a túlterheltséget, az idő- és pénzhiányt, valamint a személyes kapcsolatok kényszerű elhanyagolását nevezték meg a főbb problémáknak. A válaszolók fele havonta egyszer-kétszer, a negyedük pedig évente egyszer-kétszer tud szabadnapot csinálni magának. Miközben a briteknél 28 fizetett ünnepnap van egy esztendőben, addig az agráriumban ténykedők átlagosan csak 11-et tudnak ebből valóban kiélvezni.

A gazdák kétharmada mindezzel együtt úgy gondolja, hogy remek fizikai kondícióban van, amikor azonban a lelki egészségükről kérdezték őket, már csak 55 százalékuk adott pozitív értékelést. Már az alvással is gond van, 16 százalékuk egyáltalán nem piheni ki magát éjszaka, és 81 százalék nyilatkozott arról, hogy rendszeresen vannak nyugtalan estéi. A sportot a gazdák 45 százaléka mellőzi az életéből, aki viszont erre is áldoz időt, az legszívesebben rögbizik (13 százalék), krikettezik vagy focizik (5-5 százalék). A felmérés ebből a szempontból tipikusan britté sikeredett…

A mezőgazdaságban dolgozók 27 százaléka egyáltalán nem volt orvosnál a megelőző évben, még akkor sem, ha kisebb-nagyobb egészségügyi problémákkal küszködött. Ez annál is inkább gondot jelent, mivel 16 százalék számolt be arról, hogy (sérüléssel járó, vagy anélkül megúszott) balesetet is elszenvedett a munkája során. Sokan úgy hiszik, a szántóföldi gazdálkodók többet dolgoznak az állattartóknál, ám a felmérés során kiderült, hogy nincs különbség a két ágazat között. A farmerek 52 százaléka vallotta be, hogy szokott alkoholt is fogyasztani: átlagosan 13 „egységre” (doboz sörre, pohár borra stb.) jön ki ez az érték hetente, de sokan jóval fölötte járnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://szantoveto.blog.hu/api/trackback/id/tr9914380676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása