Egy kezelő két traktorra
2018. november 12. írta: Szántó Vető

Egy kezelő két traktorra

Sokan talán furcsának találják és berzenkednek tőle, de alighanem elkerülhetetlen, hogy néhány éven belül kezelő nélküli traktorokkal találkozzunk a földeken és az utakon. A mezőgazdaság munkaerőhiányát már az is enyhítené, ha egyetlen kezelő két erőgépet is tudna irányítani.

 

Legutóbb a japán Yanmar lépett elő egy önműködőtraktor-koncepcióval, amely a gyártó reményei szerint hamarosan piacra is kerülhet. Az új 2-es sorozat modelljeinél már az ultramodern technológiát helyezték előtérbe, s ennek lényege a mezőgazdasági tevékenységek szinte teljes automatizálása. A textilipari munkások 1800-as évekbeli dühödt géprombolásától ezúttal aligha kell tartani, egyrészt ugyanis muszáj az agráriumot is robotizálni, hogy az emberiség növekvő élelmiszerigényét kielégíthessük, másrészt pedig hihetetlen ütemben csökken a mezőgazdaságban (például gépkezelőként, zöldség- és gyümölcsszedőként) dolgozni kívánók száma.

yanmar_robot_traktor.jpg

A Yanmar a bevezetés után évente bő 100 darab önműködő traktort kíván értékesíteni. Az automatizmusnak náluk két fokozata van: Auto módban az erőgép a haladást, megállást, és a fordulók végrehajtását is önállóan végzi, míg Linear módban csak egyenes vonalban dolgozik valódi robotként a földön, míg a fordulókat és más bonyolultabb műveleteket emberi beavatkozás segíti. A 2-es traktorszéria esetén a kétféle mód között szabadon lehet váltogatni.

Az emberi beavatkozás, illetve maga a kontroll egy 10 colos tableten keresztül történik. Ez azért jó megoldás a japánok szerint, mert így egyetlen kezelő akár két traktor egyidejű irányítására is képes lehet. A műholdak által segített RTK jelek révén a gépek természetesen centiméteres pontossággal képesek haladni és dolgozni. Amíg a technika kiforrottá nem válik, a tableten lévő vészmegállító gomb is hasznos kiegészítő.

A traktorokra szerelt érzékelők révén az összeütközés biztonsággal elkerülhető, míg a motorvezérlő egység (ECU) folyamatosan az optimális tartományban tartja a sebességet, igazodva az adott munkaművelethez. A fülkéből figyelemmel kísérhető a gépek munkavégzése is, vagyis a kezelőnek nem kell tehetetlenül és információk nélkül üldögélnie a székében.

A bejegyzés trackback címe:

https://szantoveto.blog.hu/api/trackback/id/tr5214368107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása