Nagyobb sebességre kapcsol a dán sertéstartás
2018. december 10. írta: Szántó Vető

Nagyobb sebességre kapcsol a dán sertéstartás

A dán sertéstartókat világszerte elismerik profizmusuk és hatékonyságuk miatt, de most felettük is komor felhők gyülekeznek. Egyre jobban sújtja őket a rendszeressé váló aszály és a munkaerőhiány, viszont kétségbeesés helyett inkább az előremenekülést választották.

 

Nem telt jó hangulatban az októberi herningi sertéskongresszus Dániában. A számok pedig azt mutatják, hogy az ágazat szárnyal a skandináv országban, a tenyésztők bizakodva tekintenek a jövőbe. Problémát jelent viszont a munkaerő hiánya, sok farm ma ugyanis legfeljebb 10 alkalmazottat foglalkoztat, a létszámot pedig egyre nehezebb szakképzett fiatalokkal feltölteni.

A sertéstartók a felvásárlási árakkal sem elégedettek, ezek viszonylag alacsony szintje miatt 2018 a legtöbbjüknek nehéz évnek számított. A bajokat tetézte az észak-európai aszályos nyár, és az ebből fakadó rossz termés is. Mindez természetesen a tenyésztők költségeit növelte, hiszen a szükséges takarmány tetemes részét külső forrásból kellett beszerezniük.

dan_sertes.jpg

Hosszabb távon a kilátások ugyanakkor kedvezőek, annak ellenére, hogy idén a dán sertésfarmok 20 százalékát legyintette meg a csőd előszele. A britek készülő uniós kilépése (Brexit) miatt piacszűkülésre számíthatnak, s emellett az észak-amerikai tenyésztők is egyre komolyabb konkurenciát jelentenek számukra. A dánok azonban bíznak a versenyképességükben, úgy érzik, van annyira hatékony a termelésük, hogy át tudják vészelni a nehezebb periódusokat is.

A 2018–2020-as időszakra megfogalmazott új stratégia értelmében még tovább kívánják növelni a versenyképességet, valamint a fenntarthatóságot, nyomon követhetőséget és az állatjólétet. Mindezt egyhangúlag fogadták el, a lehető legszélesebb összefogás mellett, amit az is jelez, hogy a herningi kongresszuson 65 előadást hallgattak végig a résztvevők, s a megjelent 2000 delegált a tenyésztők több mint felét, illetve a sertéskibocsátás túlnyomó részét képviselte.

Dániában nagyjából 4200 sertéstenyésztő farm működik, és ezek jó része családi tulajdonban van. Az előállított hústermékek 85 százaléka exportra kerül, az ágazat tehát jelentős bevételt termel az országnak. A trend a szövetkezés és összeolvadás felé mutat: míg 1998-ban közel 17 ezer sertésfarm működött Dániában, addig 10 esztendővel később már csak 5500, ami napjainkra a harmadával csökkent.

A bejegyzés trackback címe:

https://szantoveto.blog.hu/api/trackback/id/tr7614467802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása