A tehéntejet a bociknak találták ki, a növényi tejek sokkal emberibbek. Ezt a tézist egyre gyakrabban hangoztatják az egészséges életmód hívei, és az őket kiszolgáló gyártócégek, amelyek immár 16 milliárd dolláros forgalmat bonyolítanak globálisan az újfajta termékekből. Tényleg kiszoríthatja a piacról az állati tejeket a szója, a mandula és a zab?
A világ tejtermelése napjainkban mintegy 876 millió tonnát tesz ki, és bizonyos előrejelzések szerint ez a szám 2030-ra további 35 százalékkal fog emelkedni. Vannak azonban elbizonytalanító tények is, amelyek megkérdőjelezik az optimista jóslatokat. A Cargill adatai szerint például 2006 és 2016 között 22 százalékkal zuhant a tejtermékek eladása. Hogy miért? Egy nem is annyira új jelenség talán választ ad erre.
Az egészséges életmód hívei egyre inkább megkérdőjelezik, hogy a tehéntej valóban egészséges és jótékony hatású élelmiszer, s a kiváltására máris évi 16 milliárd dolláros forgalmat bonyolító iparág épült ki a világ legfejlettebb részein. A leggyorsabban terjedő helyettesítők a növényi tejek, amelyek ugyanakkor rengeteg vizet is tartalmaznak. A tápanyagot a mandulából, szójából, rizsből és más effélékből kinyert értékes részek biztosítják, s a számos egzotikus (vagy éppen hétköznapi) növény sorából napjainkban a zab kezd egyre inkább kiemelkedni.
A Guardian közelmúltbeli cikke szerint New York-ot komoly élelmezési „válság” rázta meg 2018 tavaszán. A kávézókból, de még a boltok polcairól is hirtelen eltűnt a zabtej, és ezért az Oatly nevű svéd gyártóvállalatot terhelte a felelősség. Az európai cég 2016-ban jelent meg termékeivel az Egyesült Államokban, ahol rövid időn belül már 3000-nél is több bolt és kávézó ellátását vállalta magára. Az Oatly pár év alatt 1250 százalékkal növelte termelését, de – amint a 2018-as krízis mutatta – képtelen volt lépést tartani a fogyasztás őrült tempójú emelkedésével.
A zabtej előállítása egyébként nem ördöngös feladat, a vízben áztatott zabból létrejött folyadék átszűrésével jön létre. A rost- és fehérjetartalma magas, zsírban és kalóriában viszont szegényebb, ráadásul laktózérzékenyek és mogyoróallergiában szenvedők is fogyaszthatják. Egyedül talán a tejtermelők nem örülnek a terjedésének, 2013 és 2016 között csak Angliában ezer tehenészet zárt be a kereslet drasztikus csökkenése miatt. A Guardian felidézte, hogy az ókori rómaiak még „barbarizmusnak” tartották a nyers tehéntej fogyasztását, igaz, akkoriban gyorsan megromlott a frissen fejt ital, ezért a többség inkább feldolgozva (például sajtként) fogyasztotta.
Manapság nem elhanyagolható a tejipar károsító hatása sem, a globálisan 274 milliósra taksált tehénállomány ugyanis rengeteg trágyát és metángázt termel. A növényekkel persze nincs ilyen probléma, kérdés viszont, hogy feláldozhatunk-e további termőföldeket azért, hogy a tehéntejet kiváltó növényi tejek alapanyagait termesszük rajtuk. A kilencvenes években a szója áttörésének lehettünk szemtanúi, mára azonban a mandula is megelőzte azt a „tejforrások” sorában, ugyanakkor sok jól ismert márkanév mögött inkább „dúsított vizet” találhatunk, semmint valódi növényi tejet. Gyakran a mandulatartalom csak a 2 százalékot éri el az efféle termékekben, a maradékot pedig zsír, cukor, só, szentjánoskenyér liszt, gellángumi, emulgálószerek teszik ki.
A fogyasztók ezért is fordulnak például a zabtej felé, mert abban valóban a növényi alkotóelemek vannak túlsúlyban. Ráadásul az Amerikában gyorsan népszerűvé vált Oatly termékei a tehéntejhez meglepően hasonló tulajdonságokkal bírnak, például látványosan habosodnak, a kávé pedig sikeresen nyomja el a nem túl vonzó ízt. „A tehéntej a bociknak lett kitalálva” – hangoztatja szívesen az Oatly két vezetője, Toni Petersson és John Schoolcraft, arról persze mélyen hallgatva, hogy a zabot is elsősorban állati takarmányként képzelték el őseink az elmúlt századokban.
