Pókselymes tejet fejhetnek a kecskékből
2018. november 30. írta: Szántó Vető

Pókselymes tejet fejhetnek a kecskékből

A pókfonál kiváló anyag, hiszen könnyű, hajlékony és erős. Egyetlen gond van vele: minimális mennyiségben áll rendelkezésre, ezért a tömeggyártásban jelenleg nem használható. De mi van, ha pókgéneket ültetünk kecskékbe?

 

Néhány éves történet már, de most sem haszontalan feleleveníteni a „pókkecske” históriáját. A nálunk is szívesen tenyésztett haszonállatok természetesen nem szánták rá magukat hálószövésre, kanadai tudósok viszont rájöttek, mivel lehetnek még nagyobb hasznára az emberiségnek. Kísérletképpen pókgéneket ültettek kecskékbe, így akartak létrehozni mesterséges pókfonalat. Ez az anyag lágy, könnyű és hajlékony, mint a selyem, ugyanakkor ügyesen összeszőve ötször erősebb az acélnál.

kecske_tej.jpg

Az arany hálószövő pók génjeivel „felturbózott” négylábúak küllemben semmiben sem térnek el társaiktól. A tejük viszont tartalmazza azt az értékes vízben oldódó proteint, amely a pókháló alapanyagául szolgál. A nagy áttörés még nem következett be, bár a pókfonál tömeges előállításának elérése olyan sikert jelentene, mint a harmincas években a C-vitaminé volt Szent-Györgyi Albert által.

Mire jó a mesterséges pókháló? Sebészfonalat vagy golyóálló mellényt és ejtőernyőket éppúgy tudnának belőle készíteni, mint horgászzsinórt és más hétköznapibb használati cikket. Miközben azonban a selyemhernyókat nagy tömegben is lehet tenyészteni, addig a pókok szigorúan védik a maguk területeit, és képesek akár felfalni is betolakodó vetélytársaikat.

A speciális proteinjükkel dúsított kecsketej fogyasztásra nemigen alkalmas, de arra mindenképpen megfelelő lenne, hogy egy újabb nagy ugrást hajtson végre általa az emberi technológia. Egyelőre az út elején járunk, hiszen jelenleg egy A5-ös lapnyi méretű „pókfonálszövet” előállításához 70 ember 4 évnyi munkájára, és 1 millió pók „nyersanyagára” volna szükség.

A bejegyzés trackback címe:

https://szantoveto.blog.hu/api/trackback/id/tr114405550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2018.12.09. 10:42:07

Arról van hír hogy a gyártás beindult volna?

Amúgy másik technika is létezik, selyemhernyó genomjába illesztik a pókselyem génjét. Nagyon pongyolán fogalmaztam, de a lényeg talán átment és talán nem torzult nagyon.

criticalbiomass.blog.hu/2012/01/08/pokselyem_lepkebol

Szántó Vető 2018.12.21. 16:32:16

Nem találtam utalást arra, hogy beindították volna a gyártást. Biztosan közbejött valamilyen technikai nehézség... Boldog karácsonyt! :)

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2018.12.21. 19:07:12

@Szántó Vető: Az a technikai nehézség valszeg jogtechnikai nehézség lesz. :-( A kritikus biomassza blogon a géntechnika ipari alkalmazásának jogi korlátairól sokat írtak. :-(

Neked is Boldog karácsonyt. :-)
süti beállítások módosítása